Szekszárdi borvidék

Területe:
Magyarország déli részén, a Mecsek hegységtől ÉK-i irányban, a Szekszárdi-dombságon és a Geresendi-dombság északi részén helyezkedik el. Dombvonulatok, fennsíkok, völgykatlanok által változatossá tett táj, Szekszárdtól északnyugatra Zomba, illetve délre egészen Báta vonaláig. A Szekszárdi Borvidék szőlőtermesztésre alkalmas területe 2255ha, ebből termő 2093ha (1565ha kék szőlő, 516ha fehér szőlő).
A Szekszárdi borvidékre és közvetlen környékére a nagy formagazdagság jellemző. A szelíd dombvonulatokat a csalogató völgyek, amőbaszerű völgykatlanok teszik változatossá, amelyek a szőlő fejlődéséhez, éréséhez különleges mikroklímát adnak. Minden bizonnyal ez is közrejátszott a nevezetesebb dűlők, völgyek elnevezésében, mint például a Csatár, Remete, Parászta, Csótányi, Porkoláb, Iván, Fatai, Bence, Nagymihályi, Bakta, Előhegy, Burtina, Palánk, Bödő, Tökös, Cinka és Gesztenyés. Legismertebb fekvései: Parászta, Porkoláb-völgy, Iván-völgy, Bakta, Csatár, Remete, Nagymihányi és Bartina.
A meredek, eróziós völgyekkel, vízmosásokkal rendkívül erősen tagolt szőlőhegyek D-i és K-i lejtője adják a legmagasabb minőségű borokat.

Klíma:
Éghajlata dunántúlias, a tavaszi és az őszi fagyok ritkán tesznek kárt az ültetvényekben, nyarai melegek, helyenként száraz években az aszály károsít.

Talaj:
Nagyobb részt lösz és vályogtalajok, pleisztocén homok, kisebb részben pannonhomokkal kevert lösz.

Ajánlott fajták:
Chardonnay, Olaszrizling, Pinot blanc, Rajnai rizling, Rizlingszilváni, Sauvignon, Szürkebarát, Tramini, Zöld veltelini, Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Kadarka, Kékfrankos, Merlot, Pinot noir, Zweigelt.
Kiegészítő fajták:
Cserszegi fűszeres, Királyleányka, Leányka, Ottonel muskotály, Zenit, Blauburger, Portugieser (Kékoportó), Bíbor kadarka.
Ültetvényes fajták:
Zala gyöngye, Zöld szilváni, Bianca, Lakhegyi mézes, Magyar frankos, Alicante Bouschet, Cs 2., Medina, Turán, Zefír, Ezerfürtű.

Termesztett szőlőfajták:
A szekszárdi borászat igazi "műfaja" a vörösbor. A külföldön is népszerű, testes szekszárdi vörösborok jellegzetes savtartalmát - a hiányzó talajfeltételek ellenére - a termesztett vörösborszőlő fajták természetes csersavtartalma és a hosszú, héjon történő erjesztés biztosítja.

Tipikus vörös borszőlőfajták a cabernet sauvignon, cabernet franc, kékfrankos, merlot, ritkábban a zweigelt és az oportó. A testes, tüzes, alkoholban és tanninban gazdag - szinte feketébe hajló - vörösborok mellett az utóbbi évtizedben Szekszárdon is megjelent a könnyebb, üde, de azért magas alkoholtartalmú rozé is.
Említést kell tennünk a kadarkáról, arról a szőlőfajtáról, amely Szekszárdot egykor oly híressé tette egy gyönyörű, rubinszínű, különleges illatú, gyenge savú bor.

A testes, erős, magas alkoholtartalmú szekszárdi bikavér valójában egy "cuvée", amelyet 2-3 vörösbor-szőlőfajta keverésével állítanak elő. Az egyes termelők keverési receptjei ma is "titkosak". A magyar bortörvény értelmében Szekszárd az egyetlen város, amely Eger mellett a "bikavér" nevet használhatja. A névhasználat annál is jogosabb, mivel a "bikavér" elnevezést előbb alkalmazták Szekszárdon és csak valamivel később Egerben.

Borstílus:
Magas a vörösborok aránya, melyek számottevő sav- és tannin taralommal rendelkeznek. A termőhelyi adottságoknak a köszönhetően a szőlő és a borok is viszonylag korán érnek, a magasabb cserzőanyag-tartalommal rendelkező fajták (cabernet, merlot) is kellően lesimult, érett struktúrát mutatnak már 1-2 éves korukban is. Savgazdagsága és különleges fűszeressége teszi kiemelkedővé a kadarkát, mely fajta háziasításokban is jól érvényesül. A szekszárdi bikavér összetételére vonatkozóan szabályozás egyelőre nincsen, ezeknek a boroknak a gerincét általában a kékfrankos adja. A szekszárdi bikavér szépségét nem robosztusságában, hanem a savak és az alkoholtartalom jó arányában kell keresnünk. Sok termelő használ ma már új, égetett kishordót borai ászkolásához. A fehérborokra leginkább a lágyság jellemző, az egyre inkább tért hódító chardonnay gyakran új kishordós erjesztés és érlelés után kerül palackozásra.

Történelem:
Valószínűleg a Vitis sylvestris természetes előfordulásáról már az ősember is fogyasztott termést. A kelták szőlőtermesztése csak valószínűsíthető, de a rómaiaké bizonyítható. Akkoriban a Szekszárd város helyén lévő római települést Alisca-ának hívták. Találtak egy márvány szarkofágot, amin mitológiai jelenetek és egy szőlőtő is látható. Feltételezik, hogy a szőlőtelepítő Probus császár vörösborszőlő-fajtákat is termesztett itt.
A római kor után sok évszázadig nincsenek biztos adatok a helyi szőlőtermesztésről. Az első biztosnak mindható adat az esztergomi káptalan által kiadott I. Béla alapító oklevelét tartalmazó átirat, amely felsorolj a 1061-es adományokat. Valószínű, hogy ekkoriban már csak fehérbort készítettek. Az egyházi birtokokon magas szintű szőlőtermesztés folyt. Erről tanúskodik a szekszárdi apátság 1267-ik évi oklevele is.
A törökök elől menekülő rácok hozták erre a borvidékre is a Kadarka fajtát és a délszláv vörösborkultúrát. 1541-ben a törökök szandzsákszékhellyé tették a várost de a bortermelés tovább folyt, sőt egyes szőlőterületeknek mohamedán tulajdonosa volt.
A XVIII. század elején Mérey Mihály és az őt követő apátok azt a kedvezményt adták a szőlőtermesztőknek, hogy csak tizeddel (kilenceddel nem !) tartoznak. Ezek a lehetőségek a német telepeseket is vonzották, akik több hullámban érkeztek a borvidékre. A helyi szőlőtermesztési, borkészítési ismeretek az új telepesekével kiegészülve emelték borvidék szőlőkultúrájának színvonalát.
A század közepén már általános a héjonerjesztés, és a bort pincében tárolják. Ez a kereskedelem miatt különösen fontos. A bor ekkor már fontos megélhetési forrás.
1828-ban még 37 fehér és 29 "fekete" szőlőfajtát termesztettek, köztük 6 féle Kadarkát (még fehéret is). Húsz év múlva már csak néhány uralkodó szőlőfajtát említenek. A trágyázást már ismerik de annak helyes módját még nem ismerik, egyre több szőlőt karóznak.
A napóleoni háborúk hatására a bor keresett cikké válik. 1815 után keresetcsökkenés áll be, de a jó vörös bornak mindig maradt piaca. A francia borok ekkortól kezdik kiszorítani a hiányos kezeltségű magyar borokat a piacról. Magda Pál még "aszú szőlő bort" is említ, mint különlegességet.
A szekszárdi bor főleg a német nyelvterületen híresült el. A filoxéravész itt is erős visszaesést okozott, szinte kopárrá váltak a régen zöldellő szőlőhegyek. A Benedek szurdikban a XX. század elején szegények laktak barlangban is.
Az utóbbi évtizedekig a későn érő, de időnként kiváló zamatú bort adó Kadarka volt az uralkodó, újabban azonban a biztonságosabban termelhető Kékfrankos, Cabernet, Merlot került túlsúlyba.